Éva és Miklós 3 éve együtt éltek. Kezdetben gyakran találkoztak közös barátaikkal, színházba, moziba jártak. Mivel munkahelyük néhány megállónyira volt egymástól, gyakran együtt is ebédeltek. Körülbelül 1. évfordulójuk után úgy döntöttek, gyereket szeretnének. Miklós még nem érezte sürgősnek, de Éva már nagyon vágyott rá. Barátnői már mind a babájukkal voltak otthon, és úgy érezte nagyon magányos lett nélkülük. Szerette volna, ha ő is megélheti az anyaságot. A baba azonban nem akart megérkezni. 1 év próbálkozás után lombikprogramba fogtak. Sajnos a többszöri beültetés sem hozott sikert. A sok testi-lelki megpróbáltatás kapcsolatukon is nyomot hagyott. 

Emellett Miklós édesanyjánál olyan betegséget diagnosztizáltak, amely heti többszöri segítséget igényelt a férfi részéről.

A mediátort azzal a problémával keresték fel, hogy ebben a felborult helyzetben egyeztetni tudják igényeiket. Éva új lakásba szeretett volna költözni, hátha a környezetváltozás segít, de Miklós ezt ellenezte. Véleménye szerint a jelenlegi lakás pont megfelelne arra a célra, hogy beteg édesanyja hozzájuk költözzön, így egyszerűbb lenne ápolása.

A mediációs ülések során a felek meghallgatták egymást, és világossá vált számukra, hogy közös céljaik vannak. Miklós elfogadta Éva erős ellenérzését eddigi lakásuk iránt, Éva pedig figyelembe vette, hogy Miklós közelebb akar lenni édesanyjához a jelenlegi időszakban. Meg tudtak egyezni abban, hogy átmenetileg egy hozzá közelebb eső albérletbe költöznek, így nem kell végleges döntést hozniuk új lakásuk helyszínéről. Abban is megegyeztek, hogy 6 hónap elteltével újra megjelennek a mediátornál az akkori helyzet és igényeik megbeszélése céljából.